Tűzjelző rendszer karbantartás és szerelése.

 

Hagyományos és címezhető rendszerek telepítése

 

A beépített tűzjelző rendszer elsődleges feladata az emberi élet védelme, másodsorban az anyagi kár csökkentése. A tűzjelző rendszer akkor működik megfelelően ha a tűzet minél hamarabb detektálni tudja, már a kialakulási szakaszban.

Ezzel egy időben figyelmezteti az épületben tartózkodókat hang illetve fényjelzéssel. A rendszer eközben vezérlési feladatokat is ellát, indítja a hő és füst elvezetést, zárja a tűzgátló ajtókat,jelet továbbit az oltórendszernek, áramtalanít, megszünteti a friss levegő utánpótlást, átjelez a tűzoltóságra.

Egyes készülékek rendelkeznek eseménymemóriával, így teljes élettartamuk alatt rögzítik a velük történt eseményeket a történés dátumával és időpontjával.

A tűzjelző rendszereket az OTSZ előírásai alapján kötelező jelleggel legalább fél évente karban kell tartani.A berendezést egy szerződött karbantartóval kell felülvizsgáltattni. A karbantartás ezeknél a készülékeknél fontos mivel működési idejük 99%-ában nyugalomban vannak és marad az az 1%, amikor viszont kifogástalanul kell működniük.

A kezelőszemélyzet nem tud meggyőződni arról, hogy a rendszer kifogástalanul működik. Ezért van szükség szakképzett karbantartóra(felülvizsgáló), aki megvizsgálja a központ funkciót, ellenőrzi és teszteli az érzékelők állapotát, lepróbálja a vezérléseket, kitölti a karbantartási naplót.  

 

Hívjon a + 36 20 / 32 - 77 - 888 -as telefonszámon, vagy írjon levelet a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. -ra !

 

Tűzjelző rendszerek felépítése:

Tűzjelző központ:Hozzá kapcsolódnak az érzékelők, vezérlő modulok, másodkezelők, hang-fényjelzők. A központ egy szünetmentes egység, akkumulátorokkal van ellátva. Ezeket az akkumulátorokat rendszeresen vizsgálni kell, illetve 3 évente cserélni. Néhány a piacon lévő nevesebb gyártó:Notifier,Shrachk,Siemens,Bentel,DSC,GST,Global Fire.

Érzékelők:Mindig a helyiség méretének, a tárolt anyagoknak és a várható tűzfajtának megfelelően kell megválasztani.Lehetnek vonali füst érzékelők,optikai füst érzékelők,hősebesség, illetve hőmaximum érzékelő, légcsatorna érzékelő, hőkábel, kézi jelzésadó, lángérzékelők.

Hang és fényjelzők:Elhelyezésük függ a helyiség jellegétől, az ott végzett tevékenységtől. Vannak eszközök, amelyek csak hangjelzésre képesek, illetve kombinált fajtájuk is van, amiben már van beépítve fényjelző.Létezik kültéri hang fényjelző is, ez nem csak színében különbözik a vagyonvédelmi rendszereknél használatossal, hanem műszaki paramétereiben is.

Modulok:Felhasználásuk elég sokféle a különböző típusoknak köszönhetően. Kimeneti modulokkal megoldhatóak vezérlési feladatok .Bemenetei modul fogadhat jelzéseket például oltórendszertől. Analóg hurokillesztő modul lehetővé teszi egy címezhető rendszernek, hogy hagyományos huroktól érkező jeleket továbbítson. Hangjelző modulok bizonyos számú hangjelzők elindítására hivatottak.